CriticalMass 2008.04.20.

2010. március 9., kedd

A-B-A

avagy: albertfalvla-bajnok-albertfalva

azért március 9-én egy kicsit már sokallom ezt a hideget! a nap süt, a madarak csicseregnek, de rohadtul be kell még mindig öltözni és ezt már nagyon unom! legyen már legalább +10 fok!
egyébként az idő száraz, némi szél van (odafele szembe, hazafele alig észrevehető hát...)

a forgalom kezd szépen beállni, már elkezdődött a délutáni dzsihád. andor utca a feltúrás miatt így is felejtős (és ha kibővítik 2x2 sávra, akkor meg majd a szerémin és a budafokin fog állni mégnagyobb dugó), a szerémi/budafoki még haladós, de visszafelé már az is kezdett bedugulni szépen.
a városban a nagykörtén sok az ótó, de még épp nem dugul sehol igazán.

tapló volt 1, amelyiktől majdnem kaptam egy jobbhorgot még az indulást követő 3 percen belül. itt a galváni utcán (andor u. folytatása), a feltúrás végénél, ahogy nyílik egy újabb sáv a szerémi# előtt. autóspajtás úgy gondolta, hogy nembaj, hogy mellette haladok épp, ő majdnem rajtam keresztül vágott át azért a fél másodperc előnyért a jobbra nyíló sávba.

ja, meg a szar utak miatt is nagyon résen kell lenni (azazhogy kerülni kell a réseket...krátereket...)

nagyon sok a jöttszembe!!! közlekedők és futarak, legtöbbjük nyélen, és elég sok bukóban. még világos volt, de remélem a sötétben mindenkinek bekapcsol a lámpája is!

a 15 napos szerint csak jövőhéten lesz kicsit melegebb, eső, eső eső. és csak az utána következő héten lehet igazi szép tavasz.

(márc. 15-én +6°, szeles, száraz = lehet menni az isaszegi túrára, aki akar)

norbijúzer írta ekkor: 17:25
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád | Téligyász

2009. november 12., csütörtök

lóbányára meg vissza

ment a délutáni dzsihád. teljesen el vagyok szokva az ilyen "belvárosi" forgalomtól. na mindegy.

szerencsére szél az csak kevéssé hátráltatott, mintha visszafelé meg is szűnt volna.

a hőmérséklet mérsékelt volt, induláskor 10 fok körül, de este visszafelé már kabátot kellett váltanom, hogy a sünkabáton ne fújjon át a szél (vittem magammal a melegebbet is, meg biztos ami biztos, esőcucc is volt nálam)

tapló volt néhány, a legjelentősebb egy taxis, meg egy másik autós, akik egymást próbálták legyilkolni a dobozaikkal a harmat#kada sarka előtt. de tényleg, direkt szorítgatták le egymást az útról, aztán beálltak a piroslámpához és meg se szólaltak. ha kevesebb szerencsém van, még engem is elcsaptak volna. oda is szóltam nekik hangosan, hogy ezazl, öljétek meg egymást, csak engem hagyjatok ki belőle, b....

ilyenek láttán már sajna nem csodálkozok a rádióban az olyan hírek hallatán, hogy cserbenhagyásos gázolások, zebrán halálra gázolt gyalogosok, meg ilyenek vannak nap mint nap... :/

ja, persze estére már kezdett beállni minden, én főleg a lágymányosit meg onnan az M1-M7 felé vezető útvonalat csodáltam meg, hogy milyen sokat visszaelőztem abból, akik a hídra felmenőben még bőszen előzgettek... :)

holnap eliket, elindulok rajta, de az erőnlétemből kiindulva a futottak még kategóriában leszek, ha egyáltalán tudom teljesíteni és nem DQ... :)

norbijúzer írta ekkor: 17:38
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád

2009. szeptember 16., szerda

esti dzsihád, dudakórus

pedig csak a tuskóba ugrottam el, mégis olyan dudakórusban volt részem, mint már nagyon régen.

ezek tényleg hisznek benne, hogy majd attól a dudálástól hirtelen eltűnik az a pár tucat autó, ami beragadva áll a kereszteződésben - és persze se előre, se hátra nem tudnak menni...

szóval úgy néz ki, hogy az andor utca befelé irányba tömve, de még kicsit halad (gondolom az egérút hasonlóan), aztán a szerémi pedig be van állva, mint a gerely, a hengermalomnál próbálnak eljutni a budafokira, hogy hátha az nem annyira dugul, de persze az is áll, ettől dugul a hengermalom is (szerémi#hengermalom az említett dudakórus) és persze a tuskóból se lehet csak úgy kijutni, mert a kijáratot keresztbe elállja a sor 2 sávon.

még szerencse, hogy már nincs feltúrva a szerémi (a budafokit nem láttam, a múltkor az is fel volt), mert akkor mégnagyobb lenne az idióták tömege.

norbijúzer írta ekkor: 18:26
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád

2009. június 11., csütörtök

szélviharos

visszafele persze megfordult a szél, és mostmár tombol. szóval a kőbánya-kispesti felüljáróról le akart rángatni, majd a züllőin végig küszködtem a pofaszélben, mire beértem a dugóba. figyedoda, mert a züllői#nagykörténél, a balra kanyarodást erősen nehezíti a talicskányi sóder, amit széjjelszórtak. persze a szél miatt jut a levegőbe is bőven, legjobb lenne csukott szemmel közlekedni emiatt... a petőfi hídon áll a dugó, taplófalvi mercis persze jobbról előzi a sort a felkanyarodók sávjában, majd ahogy az elfogy, agresszívan bepofátlankodik. innen egy darabon egy pajtis futár mögött ragtam, de nem mondhatni, hogy szélárnyékban, mert a szél oldalról lökdösött igen durván. szerencsére a motorossáv elég széles volt, hogy a kis kilengések még beleférjenek :) a budafoki útnál a sarkon lévő nagy fa bokafogást játszott a szélben, és egy újabb taplófalvi került elő, aki a dugót a buszsávon előzte végig. (ilyenkor pont nincs ott egy várakozó betonkeverő, vagy ilyesmi...) a dugulás a kosztolányinál ér véget, de látni, hogy befelé, a nagyszőlős felől még tovább hömpölyög a végeláthatatlan autófolyam... szerintem az esti zuhany egy marék homokot és port fog lemosni rólam, amit a szél rámszórt. még a fogam közt is ropogós dolgok kavarognak és ez nem a vacsora...
norbijúzer írta ekkor: 17:59
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: szel | szembeszel | szembeszelgyasz

2009. május 11., hétfő

kő.úh. - pajta - bajnok - kő.úh.

baszki, megjött a káni kula! leizzadtam, mint az állat, mindenemről folyik a víz, pedig nem hajtottam meg durván.
nemtom, hogy én ezt hogy bírtam tavaly minden nap, egész nap...

van némi szél,összevissza irányokból. van "láthatatlan" szél is, leginkább a kerepesin meg a dózsa legelején (a syma csarnok előtti részen).
de a legzavaróbb a rengeteg nyárfaszösz.1-2 sikerült belélegeznem, hát nem volt kellemes... meg egész végig viszket az arcom miatta.

a forgalom gyászol a dózsán a hősöknél, meg a pongráczon egy kicsit a kerepesi felőli végen.

volt egy nagyontapló a dózsán:kifelé mentem már, a király utcát pont elhagytam, a következő lámpa már sárgult. nagy erős bmw bömböl mögöttem, fél centire kivág mellettem balra, majd elém be vissza a buszsávba, át a már pirosra váltott lámpán nagy gázzal...
a következő piroson már nem jutott át, én meg csakazértis utánamentem, hogy megkérdezzem, ide sietett-e ennyire. de nagyon el volt foglalva a telefonja nyomkodásával. egy kis fiatal pöcs gyerek volt... biztos hatalmas felelősségérzete lehet ekkora autóval ilyen manővereket csinálni...

voltak sok jöttszembék, meg ismerős futarak és nemfutarak a pajtánál.

és a hétvégén elkezdődött nyöszörgésre sejtem a választ: az spd csinálja valszeg, ahogy a koszban mocorog a szerkezet.
viszont az nem volt túl jó hír, hogy a lánctányér+lánc+sor cseréje milyen összegeket emésztene fel, ha lenne miből... :/ pedig már nagyon csereérett a cucc.
nincs valakinek egy fölös 42-es outis lánctányérja shimano hajtókarr? ami még nincsenek kihegyesedve a fogak...  :)

norbijúzer írta ekkor: 18:04
2 komment
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: bmw | dugo | kanikula | nyarfaszosz

2009. május 7., csütörtök

kő.úh. - jánoshegy retúr

a szombati velencei cuccra készülve elmentem megrakni a jánoshegyet.

az első percekben rámtámadott a szél mindenféle irányokból, de tényleg, jobbról, balról, szemből, meg hátulról is kaptam belőle bőven, amíg kiértem az üllőiig. (pedig nyílegyenes az út oda)
aztán az üllőin némi oldaról lökdösődéstől eltekintve durván szembe fújt. (és a nyárfaszöszöket még a szemüveg mögé is befújta, naná :/ )
mire beértem a belvárba, addigra vagy csendesedett kicsit a szél, vagy megszoktam, mert már nem volt olyan zavaró.

az istenhegyin hamar rájöttem, hogy inkább le kéne venni a térd alá érő nacit, mert nagyon beleizzadok. ez volt az első "pihenő", aztán a következő ott, ahol átjön egy út a fogaskerekű alatt, és kikanyarodik az istenhegyire. itt csak szimplán megálltam szusszanni, meg a lábamat pihentetni, a bal vádlim kezdett görcsösödni. harmadik pihegés a víztorony előtt nem sokkal volt, már majdnem végetért a nagyonmeredek szakasz, de muszáj volt megállnom, mert a görcs bele akart ugrani a vádlimba, én meg azt nem akartam. kicsit kimozgattam, aztán mentem tova. innen már csak a jánoshegyi kilátóra felvezető kis út volt kemény, de az nagyon. egyszer azon is meg kellett állnom pihenni. tolni viszont nem akartam :)

lefelé a max sebességet ezen a kilátós úton értem el, hagytam egy kicsit gurulni, rögtön fel is pattant 58 egész valamennyire a sebesség,akkor fékeztem egy jó határozottat, hogy ne vágódjak be a kanyarba túl gyorsan, főleg ha még tele is lesz kavicsokkal. hát azon a meredeken nem valami jól fogott a fék, de azért volt még helyem nagyon bőven.

normafáig lefelé laza pihenős, 30 körüli tempó, de azért a szar út miatt nagyon figyelni kellett. a víztorony után viszont kisebb zuhanásnak számított az a lejtő :) de ahogy lekanyarodtam az istenhegyire, már nem volt sok lehetőségem száguldani. az egyik utcából kidugta félpályáig az orrát egy kocsi, én meg erős fékezés közben elmondtam a véleményem az anyukájáról hangosan. végülis előttem még ki is kanyarodott, és mivel helyem még itt is volt sok, nem volt szoros a szitu. de a további lefelé utat mögötte tettem meg és ő valahogy nem akart gyorsan menni. nem is nagyon tudtam 50 fölé gyorsulni, pedig azon az egy kocsin kívül nem volt senki az úton, max a szembejövők a másik sávban. nembaj, azért jó volt így, kanyarokban döntögetve, szépen figyelve, hogy a fazonhoz ne kerüljek túl közel, nehogy mégegszer hirtelen fékezésre kényszerítsen.
az orbányhegyi út lámpájánál meg kellett állni, mert piros volt. fazon a jobbra tartó sávban, én az egyenesben mellégurultam. rosszallóan néztem felé, de ő már várt és nem győzött sűrűn bocsánatot kérni. (még az is lehet, hogy azt hitte, hogy üldözöm lefelé :D )
innen tovább lefelé sűrűsödött a forgalom, úgyhogy mégtöbbet kellett fékezgetni az előttem haladó dobozok miatt. (pedig itt is van egy jó kis zuhanós rész :) )

aztán a böszörményinél visszaértem a városi fugóba, pföjj.

ja, dugulási lista: kálvin tér, astoriánál a híd felőli rész, J.A. utca a gödörtől és a roosewelten tovább, a lánchíd is, aztán az alagút túlvége már nyugis. de a krisztina krt után a délinél az elkotás megint kuka.
visszafelé állt az alagút, a J.A. szintén, a kiskörút végig az üllőiig, aztán az üllőin már csak az europark után volt a szokásos lassulás, de azért haladtak a dobozok már. ja és itt újhegyre felfelé a sibrik dugult kicsit az interspár előtt.

tapló volt még pár: egy hosszú traileres kamion az üllői felüljáró előtt centizett le, aztán a híd alá kanyarodó sávban állt a pirosnál, amikor beértem. beintettem neki ott is (meg előzés után is egyből magasra lengetve a középső ujjamat), de le se szarta.
aztán a nagyvárad tér után befelé jövet a szokásos sávon belüli centizgetők, de azokat már megszoktam.

jöttszembe is volt jó sok, de kevesen köszöntek. a hegyen néhány bringás kóricált, azok inkább biccentgettek. volt egy csapat outis srác is (csapatnak néztek ki, de nem volt ismerős a mezük), akik jöttek fel a normafánál, amikor én pont már visszafele mentem.

a gps mintha meghülyült volna 1-2 helyen, elég vicces útvonalat rajzolt :) meg a max sebességet is elnézte itt-ott. (legjobban a 77km/h tetszik hegynek fel! :D de a toldi utcában a 100 se rossz. kár, hogy nem is jártam arra, hanem rendesen a nagyenyed utcán jöttem ki a délihez :) )
létezik, hogy a nagy szél ennyire bekavarjon neki? máskor is láttam már, hogy szeles időben pontatlanabbul rögzíti az útvonalat...
odafele
visszafele

 

norbijúzer írta ekkor: 18:30
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: dugó | gps | hegymaszas

2009. április 14., kedd

kő.úh. - izabella - klauzál - izabella - kő.úh.

na, ezt is abszolváltam.

befelé még nem nagyon volt dugó, csak a kerepesin, de ott elég rendesen, a stadiontól befelé a pláza mellett végig állt a sor mindkét irányba, szerencsére a buszsáv szabad volt.

a kerepesin a készenléti rendőrségnél meg kellett állnom, mert rengeteg rendőrözönlött ki buszokkal, meg mindenfélékkel a belváros irányába nagy szirénázások közepette. aztán iszkiris esztertől tudtam meg, hogy a kossuth téri balhéhoz vonultak.

izabella - klauzál - izabella egy kis bizniszelés volt gyorsan, aztán onnan kőbányára visszaindulva már kezdett a vihar megérkezni (meg az eszter mondta, hogy neki már jelentették is, hogy a belvár meg az MHB már ázik). sűrűn dörgött az ég, és a stadionnál az eső is elkezdett kövér szemekben esni. sárga zsákos futárt értem utol a kerepesi#hungária után, ő is megcsúszott egy pillanatra, meg én is, ahogy az álló sorok között manővereztünk a vizesedő úton.

aztán a pongráczon sikerült elhúznom a vihar elől, de az autósokat sztem utolérte, mert azok csak lassabban haladtak (fura, hogy odafele még nem dugult, visszafele meg már mindkét irányban szinte állt az egész pongrácz).

aztán az ihász utcán fölfelé megint kezdett utolérni az esős rész, de csak szemerkélt, aztán a harmaton már újra gyorsan suhantam, hogy nehogymár beelőzzön az eső és megázzak :) érdekes, hogy itthon még mindig nem esik, úgylátszik ezt a részt már elkerülte a vihar.

egyébként meleg van, fülledt a levegő, rohadtul megizzadtam (de gondolom ebben a nyélen rakás is szerepet játszott :) )
a szél szerencsére kedvezett nekem, ennek főleg hazafele örültem, hogy nem áztam szarrá.

tapló nem nagyon volt, jöttszembe meg rengeteg. legtöbbjük bringagyászon és járdán.

norbijúzer írta ekkor: 18:01
1 komment
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: dugó | vihar

2009. április 6., hétfő

HHH megrakása

na, mostmár kicsit visszanyertem az elvesztett folyadékot, írok.

tiszta nyár van már, huszonakárhány fok, nyári bringás ruhák kellenek ide! mondjuk azért még a katonainacit meghagytam, hogy ne csak a bringásnadrág legyen rajtam alul.
van némi szél is, de nem zavaró, viszont eléggé változó, hogy épp honnan fúj.

Elolvasom »

norbijúzer írta ekkor: 19:44
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: hegymaszas | HHH

2009. április 2., csütörtök

kő.úh. - batyi - budaörs

huh, jól megragtam.
annyira jó idő van, hogy aláöltöző már nem is kellett volna. van némi szél, szerencsére többnyire oldalhátszélként jelentkezett.

volt sok dugó, sok tapló (ej, ha fejkamerám lenne, mennyi szép tulkot mutathatnék...), meg rengeteg jöttszembe.

ja, amúgy a batyit csak heccből vettem bele az útvonalba, eredetileg úgy volt, hogy a HHH felé indulok, aztán megyek, amíg az időbe belefér. aztán a batyinál gondoltam úgy, hogy ennyi fért bele.

szóval a tágabb értelemben vett belváros kb járhatatlan autóval, mindenhol állt a sor.
meg a hegyalja végig, aztán a budaörsi út is csak tötymörög a sasadi útig, a motorossávon előztem tömegesen a dobozokat.

ilyen jóidőben miért nem mennek ezek inkább bringával???

útvonatérpék később lesz belinkelve.

avg = 28,4 nettó. => b=1,76

norbi update:

itt a térpék, hogy merre mentem.
(legalábbis nagyjából. a clarck ádám tér után elvesztette a nyomomat a gps, pedig a batyiig mentem :) aztán van benne pár érdekes cikkcakk, amiket nem követtem el az úton keresztbe :) a max sebesség pedig 51 volt, nem 68 :P és az is elég fura, hogy a nagyhegy alját tekinti legmagasabb pontnak, pedig onnan azért még van fölfele bőven... :) van még mit fejlődnie a technikának... )

aztán ez meg a budaörs-karolina, amit már györgyivel együtt jöttünk.
(gps nélkül, ezt csak most kattintgattam össze. viszont mentés előtt elfelejtettem visszazoomolni.)

norbijúzer írta ekkor: 19:43
2 komment
kategóriák: Esti Dzsihád

2009. március 10., kedd

kő.úh - bécsi út 267 - budaörs

huh, ez azért fárasztó volt kissé, már elszoktam a hosszú bringázástól.
az idő jó, induláskor még a nap is sütött, de mire beértem a népstadionig, már abbahagyta, aszonta, majd holnap jövök megint.
van némi szembeszél, jellemzően mindig szembefújt (leszámítva, amikor óbudáról jöttem visszafele) el is fárasztott eléggé.

a forgalom néhány helyen dugul, de bringával mindenhol ragható persze. a pongrácz#kerepesi begyászolt, a népstadion környéke szintén, a hungária utána egész jól halad, csak az árpád híd előtt lassul be, de a hídon megint okés. a budai oldal a lajos utcába dugul, de ott elég csúnyán (meg ahogy elnéztem, a szépvölgyi is kaka), aztán a dugulás az árpád fejedelmen áll tovább (még futár koromban sem volt ott ilyen összefüggő dugó, hogy a zsigmond térnél is csak csoszognak a dobozok) a margit hídig. aztán én ott fel a margit krt-ra, ami nem meglepő módon szintén dugulós. bár azért haladnak a vasak, én mégis gyorsabb vagyok. itt jött vissza a régi fíling, hogy olyan ott elhúzni a sorok közt, mint amikor a mátrixban neo látja a forráskódot... hmmm, régi szép idők... :)
a dugulásos rész a moszkva téren és az alkotáson is folytatódik, majd a budaörsi út is csak épphogy haladós (nálam alig volt gyorsabb jármű, nem tudtak előzni, mert előttem is csak 30 körül haladtak).
az autópálya és a budaörsi út szétválásánál szűnik meg a zsúfoltság, budaörsre kifelé már normális tempóban haladnak a vasak. én ekkorra fáradtam el annyira, hogy már nem tudtam elég gyorsan feltekerni a madárhegyre ahhoz, hogy nyélen rakjam, hát felmentem a bringagyászra.
budaörsön a forgalom nyugis, az autósok pedig türemlesek, nem szorítgatnak le és nem előznek meg 5 méter előnyért. volt 1 kivétel, valami nenő egy keresztutcából fordult ki a sasad lakóparknál elsőbbségadás nélkül. ment előttem egy bringás, akit fékezésre és irányváltoztatásra kényszerített ez.

a kátyúkra figyelni kell, meg a nyomvályúkra is. azokra főleg. (egyszer a hungárián a rendőrpláza előtt leért a pedálom a taréjra, majdnem zakóztam is, a mögöttem jövő autó legnagyobb örömére, de szerencsére egy félméteres imbolygással sikerült korrigálni.

sok jöttszembe volt, legtöbbjük járdázós, lámpa és bukónélküli gyász. de azért voltak jópáran nyélenrakó, bukóval és lámpával felszereltek is. futárt asszem nem is láttam (bár ilyenkor már a legtöbbnek letelt a munkaideje)

tapló is volt néhány, de semmi igazán vészes, csak a szokásos elsőbbség megnemadós vagy szűken előzős fajták.

a munkavédelmi boltot rosszul mutatta nekem a térpék szerintem, mert közvetlenül a vörösvári út becsatlakozása után van, a volán megállónál. én meg aszittem, hogy még tovább kell menni, mentem is. aztán amikor a régi helyén jártam már, akkor tudtam, hogy mostmár biztos túl jöttem. na, a járdán azon az oldalon elkezdtem visszafele gurulni és sasoltam a házszámokat. néha elfogyott a járda és valami sáros dagonyán lehetett csak jönni, aztán ázak se mindig voltak, csak fal meg puszta. de végül megtaláltam a 267-et. egy volt ipartelep az. be is mentem, keresgéltem egy kicsit, nem találtam, majd megkérdeztem a portást, hogy hol van. a bécsi útról nyílik, és csak 10 méterrel kellett volna tovább mennem a kapun visszafele és ott van. nagy piros épület, mégnagyobb piros táblával... lol, előfordul az ilyen, hogy nem veszem észre a táblát, mert annyira a házszámra vadászok... :/


az összesített átlagom 25,6 km/h - ez ~1,95-ös bét jelent. (ebben a kóvájgás is benne van)
norbijúzer írta ekkor: 19:45
2 komment
kategóriák: Esti Dzsihád

2009. február 20., péntek

kő.úh. - karolina

huh, szerencsére a hóesés, még vizezte annyira össze az utakat, hogy nagyon felcsapjon, így csak azzal a sártengerrel kellett megküzdenem, ami a sibrik m. úton van az interspar előtt. na de az dúúúúrva, ujjnyi vastagon áll az agyagos sár az úton. szerencsére nem kellett fékeznem, mert abból csak csúszás lett volna, leginkább elcsúszás. a sárosság egész a gyömrői útig elér (egyre vékonyabban persze), ahogy a felázott cucccot széthordják a kerekek :/

aztán a városban beljebb (mondjuk a népligettől befele) már alig esett a hó ahoz képest, ami kint volt. (kint még kövér pelyhek sűrűn, bent már csak apró, ritkább szitálás, inkább havaseső szerűen)
csak a hülye szemüveg párásodása zavart be kicsit.

tapló most nem volt, jöttszembe viszont igen, kb 5.

az autósok rengeteg helyen élvezik a dugót, de bringával huss, otthagyom őket és haladok rendesen.

rakjátok nyélen ti is!

norbijúzer írta ekkor: 17:48
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: ho | sar

2009. február 5., csütörtök

kő.úh. - karolina

nah ez jó volt!

ahogy egyre melegebb van, egy jobban tudom rakni én is. a hidegben nem érdemes nagyon lihegni, ezért az oxigénellátás kicsit behatárolja a teljesítményt. (meg a ruházat is annál jobb, minél kevesebb. persze van egy minimum :) )
most 28,5 km/h nettó átlagot jöttem, ez asszem elég jó.

bár a forgalom kicsit dugulós, azért annyira még pont halad, hogy csak ritkán álljon be a sor teljesen. szóval az nem akadályozott lényegesen.

aztán a lámpaváltásokat is jól kifogtam, ehhez persze kell egy kis rutin is, hogy az ember tudja, hogy hol mikorra érdemes odaérni, hogy át lehessen menni (direkt nem írok zöldet, mert az üllőin a klinikáktól beljebb jópár "felesleges" piros van, ahol csak lassítani kell ;) )

volt még egy kis buszos stéher is az ecseritől, bár az igazából csak behúzás volt, mert a nagy turbódízel hamar felment 50 fölé én meg nem, főleg, hogy kistányéron maradtam. de az azért érdekes volt ebben a szituban, hogy a másik busz meg mögöttem jött stéherben... :) csak a népligetes felüljárónál előzött meg, addig én is bírtam 40 fölött maradni, pedig már az aluljárónál sehol nem voltam az előttem lévő buszhoz képest.

ma egész sok jöttszembe volt, úgylátszik másnak is feltűnt, hogy ma már nem esik az eső :)

taplovakkal viszont nem nagyon találkoztam. (vagyis még karolina-kő.úh. viszonylatban voltak, de most visszafele már nem)

rakjátok nyélen ti is! holnap meg gyertek a tranzitba!

norbijúzer írta ekkor: 17:42
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: ragmeg | steher

2008. december 16., kedd

Edukáció

Este 10 körül, Bajcsy.
magwas. írta ekkor: 23:15
12 komment
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: rendőr | videó

kő.úh. - karolina

a beígért eső még nem ért ide, úgyhogy egész jó idő van. szél nem érzékelhető, de lehet, hogy valami minimális van. kb 7 fok van, a térdmelegítő talán sok volt, de sebaj.

a forgalom a szokásos, szóval dugul sok helyen. pl az üllői meg a nagykörte meg az irinyi-okt.23-bocskai.

a sibrik mikin* lefelé volt egy erősködő tapló, azt gondolta, hogy a 2x1 sávos úton ő majd gyorsabban megy, mint ahogy én az előttem haladó mögött gurulok. betolakodott mellém/elém, aztán persze nem tudott gyorsabban menni, sőt egyből belassult a forgalom, szóval rögtön vissza is "előztem"jobbról. ezután megint bepróbálkozott, csak mostmár agresszívebben közel jött, elémvágott, de megint a fékre kellett lépnie, mert ugye a sor az nem halad gyorsabban. na ekkor elegem lett és átmentem a motorossávba és balról megelőztem őt, meg az előtte haladót, de közben mondtam neki pár kedvességet, bár sztem a felhúzott ablakon úgysem hallatszódott be.
ez az "én gyorsabban állok a pirosnál!" típusú tapló... pfuj.

nem sok jöttszembe volt, de azok legalább többségében lámpanélküliek :/ miért nem képesek ennyire sem ezek? azzal indokolják, hogy járdáznak? bazz... :/

 

*  és jé, a google maps újabban már házszámokat is ír a térpékre az utcákhoz, ha eléggé rázúmolunk. mondjuk kicsit sűrűbben is írhatná, mert nem minden saroknál van.

2008. december 15., hétfő

kő.úh - karolina

na, a reggeli lassúság kompenzálására most raktam egy nagyon jól eső, erősen P7 kategóriás 12,5 km-t, kb 26 perc alatt, kb 28-as nettó átlaggal. biztos hátszél is volt, mert nagyon könnyen szaladt alattam a bringa. meg jött egy volánbusz is, igaz csak az ecseri és a népliget között, de azért 45-50-et lehetett mögötte gurulni. mondjuk a népligeti kereszteződésen ugyanazzal a lámpaváltással jutottam át így is, mint szoktam, hiába a gyorsaság.

az üllői szakaszosan dugul, főleg az europarktól kijjebb mindkét irányban, aztán befelé meg a nagykörte előtt áll a sor. aztán a petőfi hídra felfelé is sokan mennek, meg a kosztolányi előtt is dugulás van.

tapló a bocskain kivág a középső sávból a buszsávba, index, meg minden nélkül, az sem zavarta, hogy én ott épp jöttem, nála gyorsabban. még pont volt hely, hogy a nyomvájú tetején elguruljak az orra előtt, anyáztam rendesen...

volt néhány jöttszembe, csak nagyon sok a lámpátlan :/

rakjátok ti is, jó az idő! :)

norbijúzer írta ekkor: 18:11
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: taplo

2008. december 12., péntek

kő.úh. - karolina

kipróbáltam, hogy milyen az spd-re pattintott adapterrel bakancsban tekerni. hát halálközeli élmény volt, nem ajánlom senkinek, aki már megszokta az spd-t. az egy dolog, hogy a pedálnak sosem az a része kerül felülre induláskor, amin a taposó adapter van, szóval szerencsétlenkedni kell, hogy rá tudjak lépni rendesen, de már nagyon brutál, hogy mennyire elszoktam a szilárd összeköttetéstől a lábam és a bringa között. összevissza lerúgkapáltam róla, felemeltem a lábam, ahogy húzni akartam, és mindig mindenfele le akart csúszkálni, mert megszoktam, hogy nem csak a seggemel és a kezemmel irányítom a bringát, hanem a lábammal is. szóval kész életveszély volt. még szerencse, hogy hoztam magammal az spd cipőt is, majd gyorsan letépem az adaptereket és inkább 2 zokni + kamásli a hideg ellen, mint az életveszély. aztán előbbutóbb beszerzek egy téli spd-t, ha majd az anyagiak is engedik. (egyszer...)

amúgy a forgalom durva péntek délutáni, karácsonyos őrülettel megspékelve, szinte minden áll.

jöttszembe meglepően sok vok volt, de nagyrészük lámpanélküli járdázós gyász volt :/

ja és ma ragya is voltam: délelőtt mentem gyalog a bocskain és a kosztolányi előtti egyik mellékutcából nagyon arogánsan akartak kijönni az ótók, nem engedtek utat a főúttal párhuzamosan közlekedő gyalogoknak. (lámpa meg ilyesmi nincs) az egyik piros opel calibra vagy mifene meg direkt nagygázzal vágott ki, nehogy még a gyalog elélépjen és ő meg tovább várakozzon a kikanyarodásra, én meg becéloztam a hátulját és egy lendületes láblendítéssel nagy koppanást okoztam rajta. kár, hogy esernyő nem volt nálam, akkor még karcolhattam os volna >:-)

norbijúzer írta ekkor: 17:38
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: dugo | spd

2008. december 5., péntek

kő.úh. - dunapláza - karolina

áll minden. a forgalom is az összes nagy úton, meg a víz.

atomdugó a pongrácz úton teljes hosszában, aztán a hungárián egy darabig jól halad, majd a lehel utcától az árpád hídig dugul. aztán dugul a váci mindkét irányba, de főleg az árpádhídra kanyarodóknak, meg dugul az árpád híd budai lehajtója és a pacsirtamező+lajos utca. ahogy láttam, fel a hegyre a szépvölgyi is dugul rendesen. legközelebb a fő utca dugul, de az atombrutál. a busz már inkább lerakta az utasokat 10 méterrel a buszmegálló előtt... ezekszerint azt a 10 métert is sokáig tart kivárni. még jó, hogy bringával megyek. na és van még dugó, bár már kevésbé durva: a döbrenteinél enyhe dugulás, és a gellért hegy lábánál (azt hogy hívják? gellért rakpart?) meg csak folyamatos, de haladó sor. én inkább felmentem a járdára, mert ott zavartalanul tudtam haladni, gyalogos úgyis csak 1-2 jár arra. a móricz érdekes módon nem dugult, bár a túloldalt nem néztem, hogy a kosztolányi felől mi a helyzet. na, dugójelentés vége.

a hungárián a nyomvájúk miatt eléggé veszélyes menni, mert vagy kamionok jönnek gyorsan és nem tudok behúzódni sávközépre, vagy behúzódok, akkor meg jön pár paraszt, aki csakazértis el akar még férni sávon belül mellettem... (csak tudnám hova siet, amikor 200 méterre megint áll az egész sor)

a vácin befelé a d.plázától akkora tócsákon kellett átmennem, hogy oda már inkább vizibicikli kéne. persze kikerülni meg nem tudtam őket, mert a sáv bal szélére kellett volna húzódni, de ott meg autók húztak el mellettem... :/

egyébként a legtöbb autós normális, rendes nagy oldaltávval előz, csak az a pár faszparaszt, akik 5 centire jönnek, az ne lenne. egy ilyen is elég, hogy egy kicsit elvétse, engem meg a mentősök vakarnának össze...

jöttszembék voltak páran, sokan nem adják fel az eső ellenére sem.

az eső most kevésbé volt zavaró látási szempontból, de egy idő után már annyira maszatos lett a szemüvegem, hogy hiába törölgettem a kesztyűvel, tök homály lett (vagy csak a kesztyű volt már túl vizes törölgetni). megint az lett a vége, hogy eltettem a szemüveget és pislogásra váltottam. amíg nincs nagyon hideg szél, addig kibírható (meg ha nem csam semmi durvát a szemembe valami autó)
átázási szempontból viszont elég kellemetlen volt :/

mikimal mass-ra perpill bizonytalan, hogy megyünk-e.

norbijúzer írta ekkor: 17:52
1 komment
kategóriák: esőgyász | Esti Dzsihád
címkék: dugo | eso

2008. december 2., kedd

kő.úh. - karolina

az eső nem esett, amikor elindultam, de a nagyváradtértől beljebb már kezdett szemerkélni, időnként le kellett törölgetni a cseppeket a szemüvegről. meleg van rohadtul, beizzadtam nagyon. mondjuk egész jó tempóban ragtam, ez is közrejátszott :) a kezdetben vizes utak az üllőin a népligetig befelé már majdnem szárazak, aztán megint egyre vizesebbek. azért szerencsére nem felverős, esőrucira semmi szükség. szelet nem tapasztaltam.

áll a sor az üllőin a nagykörte előtt pár saroknyit és aztán az egész irinyi+október 23+bocskai a kosztolányi dezsőig. sok tapló a kereszteződés közepén, a többi tapló meg a buszsávot foglalja. kosztolányin a fazon a kereszteződés közepén ül a kocsijában, neki már 100 éve piros volt, nekem meg rég zöld, amikor átmentem előtte, mert én átfértem. erre rámdudál. szóltam neki pár kedves szót, a gyalog a zebrán hátranézett, h mi a történés, de addigra már a kereszteződésen át is értem.
nemtom, de szerintem ezek direkt élvezik, hogy ott ülnek a dugóban és szopatják egymást, ahelyett, hogy hazamennének...

norbijúzer írta ekkor: 18:33
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
címkék: dugó

2008. december 1., hétfő

Sajnos nem fogtam meg a tulkot...

a részletek itt.

ami miatt sajnos nem sikerült az elkapás:

– nem volt tanú. de téllegnem. rögtön körülnéztem, előttünk ment pár méterrel egy gyalog a járdán, ergo nem látta, és oda se bagózott. és éppen akkor egy jármű sem volt hajlandó arra jönni. pech.

– nem sikerült feljegyezni a rendszámát, mert cserbenhagyott, elég gyorsan. mentem volna utána, de az esés következtében leesett a lánc. közben esett az eső (cseppek a szemcsin), a látási viszonyok korlátozottak voltak.

személyi sérülés – hálist – nem történt, csak leesett az ingerküszöböm.

plusz a hátsó lámpa, de az adrenalingyász miatt azt ott helyben nem vettem észre (rá kell tenni a baleseti to-do-listre ezt is),  cseresznye, h a hátin is van egy ötledes. azért ezt a nagyotvillanó ötledest és a 2 db AAA-s akkut sajnálom.

tanulság: legközelebb a lehető leggyorsabban meg kell állni, hogy kiszálljon a tulok. nem számítottam arra, h valóban elüt, és utána villámgyorsan elhúz (igaz, arra sem, h utánam jön). szal kevesebb teasing, gyorsabban kell eljutni a face-to-face confrontation-ig.

ja, a csóka az iskola előtt várakozott, asszem hosszú opel astra volt, és talán bordó, de ezekre nem esküdnék meg. ám mostantól fokozott scanning lesz ott a délutáni órákban, hátha... (az már csak itthon, a zuhany alatt jutott eszembe, h visszamehettem volna a skool elé, szétnézni. nade azaz adrenalin...)

ott helyben értelmetlennek találtam bármiféle feljelentést vagy rendőrhívást, mivel nem volt tanúm, demég rendszámom sem. any suggestions?

_WoL_ írta ekkor: 19:59
8 komment
kategóriák: Baleset | Esti Dzsihád | Para | Pimaszság | Takony
címkék: tulok | wtf

2008. november 26., szerda

kő.úh. - karolina

hideg van és szél, perszehogy szembe. de legalább köd nincs és nem is esik semmi.
(az eddigi előrejelzés szerint meg a miki nem hoz havat, inkább enyhülést sok csapadékkal. pedig a hónak jobban örülnék, mint az esőnek... :/ )

dugul az üllői a klinikáktól befelé, meg anagykörte a petőfi felé is kicsit. aztán a kosztolányi előtt volt némi dugulás, a #-benbusz előtt beragadva sok ótó, ők még azt gondolták, h átérnek, csak azt nem vették észre, hogy a sorvége a #-ben állt.

az üllőin az orczy kert magasságában van valami nagy gleccserolvadás, vagy én nemtom, de a szélső sávot óriási tócsák teszik alig járhatóvá, több mint a fél sávot elfoglalják.

volt néhány jöttszembe (3 járdázó, 1 futár, meg még 2-3 egyéb), taplovak pedig csak egymásnak tettek keresztbe, úgy kell nekik.

ti is rakjátok nyélen, nyáron és télen!

norbijúzer írta ekkor: 18:46
írj valami komment!
kategóriák: Esti Dzsihád
Régebbiek | Végére »